"Andrássy 200"

Andrássy 200

Kétszáz éve született gróf Andrássy Gyula, iskolánk névadója.

(1823. március 8. Oláhpatak - 1890. február 18. Volosca, ma Abbázia).

 

 

 

 

Iskolánk tanulói és tanárai bensőséges ünnepséggel és projektnappal tették emlékezetessé névadónk születésének 200.-dik évfordulóját. A kultúrális műsorban a Himnusz eléneklése után Korcsmáros Rebeka 8. osztályos tanuló szavalata hangzott el, majd az iskola énekkara tolmácsolta a Magyar vagyok című dalt Cselényiné Erős Enikő tanárnő vezetésével.

Simon Márta intézményvezető asszony ünnepi beszédében megemlékezett a magyar történelem e jeles alakjának a haza szolgálatában szerzett elévülhetetlen érdemeiről, valamint megköszönte a Szülői Szervezet támogatását az épület új névtáblájának a kivitelezésében. Beszéde után Aigner Géza plébános úr méltatta Andrássy Gyula életét és munkásságát, majd megáldotta névadónk emléktábláját illetve az épület homlokzatára felhelyezett új intézményi névtáblát. Ezután az első osztályosok mutattak be egy szép tánc koreográfiát.

Az ünnepség után a városi futballpályán játékos sportvetélkedőkkel és focimeccsekkel folytatódott az ünnepnapi program. 

Mindannyian sok szép élményt élhettünk át a mai projektnapon.

Képak a Galériában. Katt!

Pályázatok

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Petőfi 200
Széchenyi_befektetés a jövőbe
Értékünk az ember
Örökös ökoiskola
Határtalanul
Aktív iskola
Magyar falu program
Megvalósult a magyar kormány támogatásával
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő