Pályázati beszámoló, HAT-17-01-2017-00731 "Kárpátalján, a magyar emlékek nyomában"
A Határtalanul! program „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” nyertes pályázata jóvoltából iskolánk hetedik évfolyamos diákjai – kísérőikkel együtt - május 15-18. között négy napon át ismerkedhettek Kárpátalja híres településeivel, történelmükkel, a vidék kulturális kincseivel, a táj szépségével, a kedves vendégfogadó családok mindennapjaival, a határon túli magyar oktatással és egy magyar tannyelvű iskolába is ellátogattunk.
Az előkészítő órákon megismertük Kárpátalja történelmét, földrajzát, a ma ott élő magyarok helyzetét, elhelyezkedését, létszámát, és érzelmileg is ráhangolódtunk a kárpátaljai magyarokkal való találkozásra.
Kirándulásunk célja volt, hogy a történelmi Magyarországtól elcsatolt, még ma is nagyobb lélekszámban magyarok lakta településekre, a magyar történelem és kultúra szempontjából meghatározó területekre látogassunk, az ott élő magyarokkal kapcsolatot teremtsünk.
Jártunk Ungváron, Munkácson, Beregszászon, Mezőgecsén, kirándulást tettünk a Vereckei-hágóra.
1. nap : Május 15-én a hajnali órákban (4.20), zuhogó esőben indultunk el iskolánk elől. Csaknem 11 órás utazás, melyet végigkísért az eső minden intenzitása és a határátkelőknél történő másfél órás várakozás, alapos ellenőrzés után megérkeztünk első úti célunkhoz Ungvárra. Itt várt ránk az idegenvezetőnk, Kohut Oreszt, aki megmutatta nekünk az ungvári várat kívül-belül, sőt a gyerekek törhették a fejüket a várfallal kapcsolatos feladványa megfejtésén. Aki helyesen felelt a kérdésekre, hűtőmágnest kapott. A vár udvarán megnéztük a Vereckei-hágó 1. emlékművéről odakerült turulmadarat, s Herkules monumentális szobrát. A vár mellett található Skanzenben a több száz éves házak között láthattunk egy nagyon szép fatemplomot, egy falusi kocsmát, s az egyik házban olyan asztalt, amelynek a lapjába mélyített lyukak a tányért helyettesítették. S hogy ne érezzük néptelennek a kis falut, egy barátságos cica társult hozzánk. Megtekintettük a város templomát, s a belvárosba vezető sikátor falán Kárpátalja hatalmas térképét. Az Ung folyó partján magas fákkal körbevett sétányon sétáltunk, s itt láthattuk a közeli vendéglátóhelyek vendégeit fehér napernyők alatt megpihenni. Megsimogattuk a legkisebb köztéri szobrot, amely a legenda szerint teljesíti kívánságunkat. A városnézés után elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, s Mezőgecsére indultunk, ahol a szállásunk volt. Bár a két település között mindössze 80 km a távolság, de a számunkra elképzelhetetlen útviszonyok miatt - olyan kátyúk voltak, hogy az autóbusz 10km/h-val közlekedhetett, s úgy éreztük magunkat, mintha hajón ülnénk – csak 21.30 –ra érkeztünk meg. A polgármester elénk jött Beregszászra, s az Ő autós felvezetésével értünk a faluba, ahol a vendégfogadó családok már nagy szeretettel vártak bennünket. A szállásbeosztást követően elhelyezkedtünk a 9 családnál, ahol jóízűen vacsoráztunk a helyi ételkülönlegességekből: táskalevest, töltött káposztát és süteményt kaptunk. Érdekesség, hogy mindegyik családnál ugyanazt a menüt főzték a háziasszonyok. Késő este mindenki fáradtan hajtotta álomra fejét.
2. nap: Bár este csillagos volt az ég, s reménykedtünk, hogy megússzuk eső nélkül, ám esőre ébredtünk. A finom reggeli (felvágott, sajt, uborka, retek, tojásrántotta, gyümölcstea) után 8 órakor már úton voltunk Munkács, Kárpátalja leghíresebb városa felé új idegenvezetőnkkel, Varju Zoltánnal, aki a beregszászi gimnázium történelem tanára. 2 napon át volt velünk, s mesélt a kárpátaljai magyarok mindennapi életéről, hazájukhoz való ragaszkodásukról is. A munkácsi vár, Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemlékének meglátogatása következett. Mivel minden napunkat eső áztatta, így a csodálatos szépségű várhoz is esőben kapaszkodtunk fel. A vár keletkezésének, építésének, fejlődésének története, hadászati jelentősége (a tatár hordák, a törökök elleni harca, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, az 1848-1849-es magyar szabadságharcban játszott szerepe) a magyar történelem kiemelkedő helyszínévé teszi. Idegenvezetőnk segítségével megismerkedtünk a vár történetével és legendáival. Megtekintettük a történelmi múzeum kiállítását, a Kazinczy - emlékszobát, hiszen itt raboskodott a költő-nyelvújító. A vár kápolnájában elénekeltük idegenvezetőnkkel ősi himnuszunkat, a Boldogasszony anyánkat. Megható volt. A vár teraszáról néztük meg a turulmadaras millenniumi emlékművet, a zuhogó esőben megkoszorúztuk Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Ferenc szobrát. Megcsodálhattuk volna a gyönyörű kilátást és Munkács látképét is a vármagaslatról, ha mindezt nem fedte volna el az esőfüggöny. A vár kapuja mellett a Petőfi-emléktáblára szalagot helyeztünk el. Munkácsról tovább utaztunk a Vereckei-hágóra, ahova az útviszonyok miatt nehezen jutottunk fel, s a 70 km megtétele 2,5 óráig tartott. Útközben tucatnyiszor mentünk át az út mellett kanyargó Latorca folyón, s több alkalommal figyelmeztetett az idegenvezető, hogy mindenki üljön a helyén, mert katonai megfigyelőpont mellett megyünk el. A Vereckei-hágó a Beszkidek és a Máramarosi havasok közötti átjáró 841 m tengerszint feletti magasságban. Nekünk, magyaroknak különösen fontos ez a hely. A hagyomány szerint Árpád vezér itt vezette be népünket új hazánkba (vagy más felfogás szerint, vissza az őshazába) a Kárpát-medencébe. A millecentenáriumra állított, többször lerombolt, megrongált, de rendíthetetlenül mindig újraépített emlékműhöz felérve csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre. Láttuk az 1000 éves határt, melyet ma egy földút helyettesít, felidéztük a magyar honfoglalás történetét, az emlékmű formájának jelentését. Horváth Bendegúz felolvasta Koródy Sándor szívhez szóló sorait, melyeket egy 1915-ös tartalékos zászlós még olvasott a millenniumi gránitoszlopon. Megkoszorúztuk az emlékművet, majd közösen elénekeltük a Himnuszt. Megemlékezésünk végére minden ködbe borult, s nem láthattuk a környező hegyeket a párától. Következő megállónk Szolyva volt. A Szolyvai Emlékpark a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij-robot elszenvedőinek illetve a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emléket állító emlékhely. Megemlékeztünk és koszorút helyeztünk el a 40 ezer áldozat emlékfalánál, ahol minden érintett település márványtábláján az elhurcoltak névsorát olvashattuk. Munkácson sétáltunk a belvárosban, s megtekintettük a város nevezetességeit: a 17. századi Rákóczi-kastélyt, a „Fejér-házat”, mely a 18. században kapta mai alakját. Vendége volt egykor II. József és Ferenc József is. Egy orthodox templomba is bementünk, ahol éppen rutén nyelven misézett a pap. Láthattuk II. Rákóczi Ferenc miniatűr szobrát is, melynek történetét elmesélte idegenvezetőnk. A város főutcáján sétálva láthattuk „A boldog kéményseprőt és macskáját”, Cirill Metód, Alexander Duhnovics szobrát. Felfedezhettük Munkácsi Mihály szülőházának helyét, a színház épületét. Szálláshelyünkre visszatérőben megálltunk a beregszászi bevásárlóközpontban, ahol mindenki vehetett magának édességet, innivalót. Házigazdáink újra jellegzetes vacsorával vártak bennünket: borscslevest, tejfölös csirkét és süteményt kaptunk. A fárasztó nap után mindenki hamar elaludt.
3. nap: Napsütésre ébredtünk. Tarkedlivel- fánkhoz hasonló helyi finomsággal- kényeztettek bennünket vendéglátóink reggelire, majd a Sipot-vízeséshez indultunk. Újra megtekinthettük a munkácsi várat a hegytetőn, hiszen mellette vitt el utunk. Nem sokáig örülhettünk a napsütésnek, mert alig értünk a hegyek közelébe, újra eleredt az eső. A vízesés felé közeledve Volócon megálltunk, s felmentünk egy meredek dombra, ahonnét csodálatos kilátás nyílt a Borzsa-havasokra. Továbbmenve a mezőről hazaballagó teheneket láttunk. Az idegenvezető elmondta, hogy ezen a vidéken 3 alkalommal fejik naponta a teheneket, s éppen a déli fejésre ballagtak haza. De láttunk az út mellett szaladgáló tyúkokat, kacsákat is. Majd hosszas zötykölődés után megérkeztünk az Ökörmezői járás Fülöpfalva településétől 6 kilométerre található Sipot-vízeséshez, mely Kárpátalja egyik legszebb vízesésének számít. Itt található egy 1 500 méteres sípálya is, melynek felvonója közelében többemeletes új szálloda áll. Egy néni hegyi finomságokat árult: fenyőmézet, áfonyalekvárt. Mivel itt is nagyon sok eső esett, figyelmeztettek bennünket, hogy óvatosan közlekedjünk, mert az átázott föld bármikor leszakadhat. Gyönyörű volt a 14 m magasról lezúduló víz látványa, s ordítást elnyelő hangja is jelezte a víz erejét. A vízesés közelében volt egy orosz típusú WC-nem kívánom senkinek, hogy szüksége legyen rá. A délutáni órákban érkeztünk meg Kárpátalja egyik legszebb műemlékéhez, a Latorca-völgyében álló beregvári Schönborn – kastélyhoz. A hatalmas, fényűző vadászkastély a XIX. század utolsó évtizedeiben épült az akkoriban divatos Tudor-féle stílusban. Idegenvezetőnk elmesélt egy történetet, mely az épületegyütteshez kapcsolódik. A kastélyparkban őshonos növényzet között sétáltunk el az 50 hektáros terület közepén kialakított kristálytiszta vizű tóhoz, melynek eredeti alakját az Osztrák-Magyar Monarchia határáról mintázták. Megnéztük a vadasparkot, ahol őzet is láttunk. Ezután felkerestük az „örök szépség és fiatalság forrását”, ahol újra érdekes történetet hallhattunk idegenvezetőnktől, aki figyelmeztetett bennünket, nehogy úgy járjunk, mint a kastély valamikori úrnője: addig mosakodott a vízben, míg csecsemővé vált. Volt, aki merített a vízből, megmosta az arcát, így megszépülve és megifjodva tarthatott velünk tovább. Következő megállónk Beregszász volt. Kárpátalja települései közül itt él a legnagyobb magyar közösség, a város ma is jelentős magyar kulturális központ. Először a háromhajós gótikus római katolikus templomot néztük meg, melynek alapítói valószínűleg a XII. században II. Géza által betelepített szász arany-, illetve sóbányászok és földművesek lehettek. Ebből a templomból azonban csak néhány gyámkő maradt meg. A jelenlegi templom 1418-ban Zsigmond király (1387-1437) uralkodása idején épült. Mai formájában 1846. november 1-én, Mindenszentek napján avatták fel. Megkoszorúztuk a templom előtt álló Szent István –szobrot. Városnéző sétánk során útba ejtettük az Arany Páva éttermet, az egykori Úri Kaszinó épületét, amely a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme, s még ma is meglehetősen tetszetős, figyelemre méltó. Kívül a falait kerámia mozaik teszi különlegessé. Az épület előtt álló Petőfi-szobornál Dömők Bálint elszavalta a költő Magyar vagyok című költeményét, majd koszorút helyeztünk el. Elhaladtunk Beregszász kulturális életét színvonalasan képviselő Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház épülete előtt is. Hazatérve finom vacsora fogadott bennünket: húsleves, rántott hús tejfölös burgonyával és piskótatekercs. Élmények sokaságával hajthattuk álomra fejünket.
4. nap: Az utolsó nap reggelén is igazi gyerekkedvenc reggelit kaptunk: sajtos-tejfölös lángost. Reggeli után induláshoz készülődve bepakoltunk az autóbuszba, megköszöntük szállásadóink fáradozását, vendégszeretetét, akik családtagként fogadtak bennünket otthonaikban, s elbúcsúztunk tőlük. Bár kevés időt töltöttünk szálláshelyünkön, az kellemesen telt az Ő jóvoltukból. Utolsó programként látogatást tettünk a mezőgecsei általános iskolában. Az egyik tanteremben a megilletődött vendéglátó gyerekeknek ppt-bemutatót tartott Andróczi Karina és Düh Gréta településünkről. Dömők Bálint elszavalta Kamarás Klára: Letenyei fák című költeményét és Petőfi Sándor: Magyar vagyok című versét. Az iskola igazgatója nyíltan beszélt az ottani viszonyokról, s a polgármester is mondott néhány dolgot. Megtudtuk, hogy az ottani gyerekeknek a 7 ukrán nyelvóra miatt 36 órájuk van hetente, megnézhettük a tankönyveiket, a tantermeket, s a múzeum jellegű számítástechnika tantermet is. Látogatásunk végén átadtuk a gyerekeknek az ajándékokat. Majd megtekintettük az 1804-ben épült Kajdy-kúriát, s az épület előtt levő Trianon emlékparkot, ahol a Nagy-Magyarország körvonalát ábrázoló kis tér közepén, az életfa alatt fekete márványkövön az alábbi sorokat olvashattuk: „Ne tagadd meg a fajt miből eredtél, lángoló vért miből születtél, a föld mely éltet s eltakar, ha magyarnak születtél, hát maradj MAGYAR!”
Aztán hazaindultunk. A határállomáson egy kis izgalomban is volt részünk, ugyanis a magyar oldalon mindenkinek ki kellett pakolnia a csomagjait vámellenőrzésre. Hogy ne legyen unalmas a hosszú utazás, a kirándulással kapcsolatos kvízjátékot játszottunk- a helyes választ adók jutalma csoki és cukor volt. Aztán egy Petőfi-vers sorait kellett megfejteni, végül a költői hajlamúak 12 megadott szóval verset írtak, mely a kirándulással volt kapcsolatos. Fáradtan, de élményekkel gazdagon, vidáman érkeztünk haza. Kirándulásunk sikerét bizonyítja, hogy volt, aki egyből fordult volna vissza, mások oda is költöztek volna a csend, a nyugalom, a vendégszerető emberek miatt.
